#Lázár János




A netadó után a reklámadóból is kihátrálhat a kormány
 

A netadó után a reklámadóból is kihátrálhat a kormány

Nem ért célt a reklámadóval a kormány: az RTL nem hátrált és Brüsszel segítségét kérte, a kormánykritikus híradója pedig egyre népszerűbb. A Google és a Facebook tesz a magyar törvényekre, viszont a magyar ügyfeleik belefulladnak a papírmunkába. Ráadásul felgyorsult a reklámok áramlása a két multinacionális óriás felé, aminek a hazai médiacégek isszák meg a levét. Már a kabinet is felismerte, hogy elrontotta a törvényt, ezért a hvg.hu információi szerint vissza akar táncolni a reklámadóból. Jövőre a korábban tervezettnél egyébként is kevesebb pénzre számít a médiaadóból.

M. László Ferenc M. László Ferenc

10 órás munkanapot vezettek be Lázár minisztériumában
 

10 órás munkanapot vezettek be Lázár minisztériumában

Több családos dolgozó felmondott a Miniszterelnökségnél, mert számukra nem vállalható a reggel fél 8-tól este fél 6-ig tartó munkaidő. A kieső munkaerőt fiatalokkal pótolta Lázár tárcája. Több más minisztérium is fontolgatja az új munkarend bevezetését – értesült a Magyar Nemzet.

hvg.hu hvg.hu

Nem banktitok a korábban pártirodára felvett MFB-kölcsön
 

Nem banktitok a korábban pártirodára felvett MFB-kölcsön

A fideszes javaslatot a parlament 134 igen szavazattal, 20 nem ellenében és 2 tartózkodás mellett hagyta jóvá kedden. Az előterjesztők – köztük Lázár János, a fejlesztési bank felügyeletért is felelős Miniszterelnökség vezetője – a közügyek átláthatóságának biztosításával indokolták javaslatukat.

MTI MTI

Lázár megvédte a 32 milliós támogatást kaszáló államtitkárát
 

Lázár megvédte a 32 milliós támogatást kaszáló államtitkárát

A földtulajdonosként sikeres politikusoknak épp úgy jár az állami támogatás földjeik után, mint bárki másnak. "Miért kellene felhagynia azzal a munkával, aminek politikai karrierjét is köszönheti?" - mondta a miniszter Kis Miklós Zsolt államtitkárról, aki ezek szerint sikeres mezőgazdász.

hvg.hu hvg.hu

Magyarország visszacsap: ezt várja a kormány a magyar lobbitól Amerikában
 

Magyarország visszacsap: ezt várja a kormány a magyar lobbitól Amerikában

Nem titok immár, hogy a magyar állam nagy vonalakban mit vár amerikai lobbistáitól – és hogy költ el négy év alatt 1,4 milliárd forintot erre a célra. A Huffington Post által közzétett dokumentum szerint, a lobbitevékenységgel megbízott SLI Group LLC-nak mára már létre kellett hoznia adatbázisokat, döntéshozói térképeket, amolyan Who is who?-t az amerikai politikacsinálókról. És ez csak az első hónap vállalása, a megbízás 2017. április 30-ig érvényes.

hvg.hu hvg.hu

Idén 32 milliót kaszált agrártámogatásból Lázár államtitkára
 

Idén 32 milliót kaszált agrártámogatásból Lázár államtitkára

Csak idén 32 millió forint agrártámogatást kapott Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrárfejlesztésekért felelős államtitkára – írja a Blikk. Azzal védekezik az államtitkár, hogy a pénzt még kinevezése előtt nyerte el. Arányaiban jóval több pénzt tesz zsebre a földje után, mint például a kishantosiak.

hvg.hu hvg.hu


Habony barátnője családjánál vizsgálódott a NAV
 

Habony barátnője családjánál vizsgálódott a NAV

Házkutatást tartottak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal emberei egy hús- és húskészítményeket forgalmazó társaság rózsadombi székhelyén október közepén. A céghez a NAV azért szállt ki, mert kapcsolatban állt olyan vállalkozásokkal, melyek esetében felmerült az áfacsalás gyanúja. Ilyen ügyben egyébként korábban már a V Plus K Kereskedelemi Szolgáltató Kft. esetében is nyomoztak. A szóban forgó cég egy ukrán nagyvállalkozó érdekeltsége, akinek a lánya Orbán Viktor tanácsadójának, Habony Árpádnak a barátnője.

Csikász Brigitta Csikász Brigitta

Lázár Jánoshoz kerül holnaptól a paksi bővítés is
 

Lázár Jánoshoz kerül holnaptól a paksi bővítés is

Az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. felett az államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességének gyakorlója szombattól, 2026. december 31-ig, a Miniszterelnökség - az erről szóló nemzeti fejlesztési miniszteri rendelet a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.

MTI MTI



A kormány meghosszabbítja, de lazítja a plázastopot
 

A kormány meghosszabbítja, de lazítja a plázastopot

Száz négyzetméterrel lazítja a kormány a plázastopot, egy 2015. január elsején életbe lépő törvénymódosítás szerint az eddigi 300 négyzetméter helyett 400 négyzetméter feletti bruttó eladótérrel rendelkező kereskedelmi ingatlanok építéshez kell külön engedély.

hvg.hu hvg.hu



Távozott posztjáról az Origo vezérigazgatója
 

Távozott posztjáról az Origo vezérigazgatója

Távozott az Origo Zrt. vezérigazgatója, Vaszily Miklós és a Magyar Telekom két másik vezetője is. Úgy tudjuk, mindhárman közös megegyezéssel váltak meg a cégtől. A szerkesztőségi bejelentéskor Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezére kitérő választ adott arra a kérdésre, miszerint van-e köze a változásnak az Origóval kapcsolatos belső vizsgálathoz.

hvg.hu hvg.hu


Lázár megkapta a Millenárist
 

Lázár megkapta a Millenárist

A Miniszterelnökség felügyelheti a Millenáris bővítését, ahová a Nemzeti Táncszínház is beköltözhet. A kormány a Millenárisnak oda is ígért 2015-re több, mint 4,5 milliárdot.

hvg.hu hvg.hu